TÚRÓFÁNK
25 dkg túró
20 dkg liszt
1 kis pohár tejföl
2 db tojás
1 kk. szódabikarbóna
cukor
csipet só
A hozzávalókat összekeverjük és NAGYON FORRÓ olajban azonnal süthetjük. Én kis kanállal szoktam beleszaggatni a masszát, mert hamar nő a térfogata.
A fél csomag spagettit forró sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük. Kifőzünk egy kisebb fej rózsáira szedett brokkolit is, és ezt is leszűrjük. Míg a spegetti fő, elkészítjük a mártást: 3 gerezd zúzott fokhagymát elkeverünk egy kis olíva olajjal, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint tehetünk bele egy kis citromlevet is, majd belekeverünk 5 dkg reszelt parmezán sajtot. Tálaláskor alulra tesszük a spagettit, szétterítjük rajta a brokkolirózsákat és leöntjük a mártással. Végül megszórjuk egy csomag fenyőmaggal.
(Egyszer régen ettem ilyet, azóta is kutattam a recipét, és most végre megleltem! w3.beol.hu)
Kockára vágott marha- (vagy bármilyen) húsból pörköltalapot készítünk - kevés hagymával és zöld paprikával. A húshoz fagyasztott mexikói zöldségkeveréket teszünk, összefőzzük, tejfölös mártással "behabarjuk". A palacsintát fele lisztből és fele kukoricadarából a hagyományos recept szerint sütjük, csak még egy kis sütőport is teszünk hozzá, és vastagabbra hagyjuk. A palacsintákat félbehajtjuk, a felébe tesszük a tölteléket, a felét ráhajtjuk. Füstölt sajttal megszórjuk, sütőben átpirítjuk.
Hozzávalók:
2 csésze zabpehely
2 csésze liszt (lehet sima, BL55-ös, de lehet teljes kiőrlésű is)
4-6 ek. méz
1 tk. szódabikarbóna
1 citrom leve (el is maradhat)
tehetünk bele még: étcsokidarabokat, kókuszreszeléket, reszelt narancs-, citromhéjat, fahéjat, mazsolát, olajos magvakat ízlés szerint
A szódabikarbónát a liszthez keverjük, majd hozzáadjuk a zabpelyhet és a mézet is. Kevés vízzel alaposan eldolgozzuk (sűrű piskótatészta állagúra). Olajjal kikent sütőpapírra kanállal kiadagoljuk, ellapogatjuk. A sütőt 150-160 C fokra előmelegítjük, a kekszet kb. 5-10 perc alatt készre sütjük.
Hozzávalók:
60 dkg liszt
30 dkg porcukor
6 ek. langyos méz
4+1 tojás
1.5 tk. szódabikarbóna
2 tk. mézes fűszerkeverék (pl. Kotányi)
A mézet a tojásokkal majd a porcukorral habosra keverjük. A liszthez hozzákeverjük a szódabikarbónát és a fűszerkeveréket, majd részletekben a mézes masszához adagoljuk. Alaposan összegyúrjuk és a hűtőben pihentetjük 1 napot. A hideg tésztát kis részletekben 2-3 mm-es vastagságúra nyújtjuk jól kilisztezett deszkán, majd kiszaggatjuk, végül megkenjük felvert tojással. Apró gyöngyökkel díszíthetjük. A sütőt 170 C fokra előmelegítjük, a süteményt kb. 5-6 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, dobozba tesszük.
Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt, 2 dl tej, 4 dkg élesztő, 5 dkg porcukor, 6 dkg olvasztott vaj, 5 db tojássárgája, egy csipetnyi só, 0.5 dl rum/rumaroma.
A lisztet egy edénybe tesszük. A langyos tejet, a porcukrot, az élesztőt pedig egy másik edénybe kimérjük, és hagyjuk 15 percig pihenni, hogy felfusson. A lisztre öntsük rá az élesztős tejet, az olvasztott vajat, és a tojások sárgáját. Egy fakanállal keverjük össze a tésztát, majd az asztalra kivéve addig gyúrjuk, míg teljesen sima nem lesz. Az így kapott tésztát tegyük vissza a tálba, takarjuk le, és meleg helyre téve kelesszük duplájára kb. 30 perc alatt.
Ha a tészta megkelt, vékony liszten nyújtsuk ujjnyi vastagságúra, s kiszúróval szaggassuk ki a fánkokat. Gyerekenek különbözö formajuakat is lehet. A maradék tésztát összegyúrjuk, újra kinyújtjuk, és kiszaggatjuk. A fánkokat kb. 15 percig pihentetjük. A fánkok közepét ujjunkkal elvékonyítjuk. A fánkok első oldalát fedő alatt süssük. Ügyeljünk, hogy az olaj ne legyen túl forró, mert sötét lesz a fánk! Mindig annyi olajban süssük, hogy a fánk lebegjen, ne érjen a serpenyő aljára, mert akkor is könnyen megég. Sütés közben folyamatosan nézzük a fánkokat, hogy szép világosak maradjanak.
Köszönet a receptért : http://andi1976.gportal.hu/